Kedves András! Drága Cimborám!
Régen jelentkeztem, nagyon szégyellem is magam. Mentségemre szóljon, hogy mozgalmas időszak áll mögöttem, de most, hogy lelassultak az események, van egy kis időm, és újra tollat ragadok. A kötelező körök után bemutatom neked az eheti témámat: beszéljünk egy kicsit a SMALL TALK-ról, a külföldön megkerülhetetlen társalkodási szokásokról (korlátokról).
A "small talk", vagy könnyed beszélgetés, a "political correctness" és a "keep smiling" mellett angolszász eredetű nagyon fontos és nagyon hasznos társalkodási forma/hozzáállás, ami sok tekintetben egyszerűvé, zökkenőmentessé teszi a társasági érintkezést. Most csak az elsőről írok, de fontos egy lapon említeni a másik kettővel: ezek azok a kommunikációs szabályok, amelyeknek a betartása nélkül lehetetlen lenne többek között a munkahelyen a nyugodt munkavégzés, vagy üzleti felekkel a higgadt tárgyalás.
Ha betartjuk azt a szabályt, hogy "small talk" helyzetekben:
- időjárásról, sportról, autókról, divatról, moziról, TV műsorokról vagy celebekről megjelenő pletykákról (korlátlan mértékben);
- családról, karrierről, utazásról, egészségről (korlátozott mértékben, csak ha a történet pozitív); illetve
- politikáról, vallásről, világnézetről, szexualitásról vagy anyagi helyzetről egyáltalán nem
beszélünk, akkor nagyon sok helyzetben (új ismeretség, vacsora üzleti partnerekkel, tárgyalás vagy meeting esetén a kínos csönd kitöltése gyanánt) sikerrel oldjuk meg a váratlan helyzeteket. És jól van ez így. Az utóbbi években én is sokat fejlődtem e téren.
Viszont, kedves András! Őszinte leszek veled: szenvedek a "small talk" helyzetek kizárólagosságától itt BCN-ban. Fojtogat a könnyed beszélgetések kényszere, és az, hogy minden egyes "baráti" összejövetelkor a beszélgetések nem terjednek túl a "honnan jöttél?", "mivel foglalkozol?", "merre laksz Barcelonaban?" és "mi a hobbid?" kérdések megválaszolásán! Hogy miért szenvedek ettől ennyire? Nem tudom, talán az alábbiak miatt:
- mi magyarok, vagy inkább kelet-európaiak, őszintébbek, nyíltabbak és szenvedélyesebbek vagyunk, minket feszélyeznek a "small talk" helyzetek, és képtelenek vagyunk megülni a seggünkön és csöndben maradni;
- én egyébként is, még magyarok között is hajlamosabb vagyok nagyon gyorsan "hard talk"-ra váltani, mert imádok a vallásról meg a politikáról beszélgetni;
- idegen vagyok külföldön, és akármennyire is befogadóak és barátságosak az emberek, ha tárt karokkal várnak is, az csak azért van, mert úriemberként viselkedem és igyekszem minél kevésbé terhelni a környezetemet hard talk témákkal. Amint keményebb kérdések, egészségügyi problémák, pillanatnyi lehangoltság kerül szóba, érezhetővé válik a távolságtartás;
- nemcsak hogy idegen vagyok külföldön, de újszülött is, akinek nincsenek barátai, csak haverjai és ismerősei. Érdekes egyébként, hogy az angol nyelv nem is tesz igazán különbséget e két kategória, a barát és a haver/ismerős között. Azt gondolom, hogy ez nem lehet véletlen: az angoloknál talán nincsenek is igazi, kelet-európai értelemben vett barátságok, mint a miénk, kedves András!
- az igazi barátságokhoz pedig évek kellenek, tehát türelem, nagyon sok türelem; végül
- ittlétem oka ugye egészségügyi, nagyon sok olyan helyzettel, amikor nem érzem természetesnek a "keep smiling"-ot, és nem is vagyok hajlandó megjátszani magam. Ilyen helyzetekben viszont kifejezetten nehéz magamat tartani a "small talk" szabályokhoz.
A "small talk" kifejezés eredete tükrözi a jelenség hamisítatlan angol jellegét: az angol arisztokrácia társasági eseményein már az is illetlenségnek számított, ha valaki kényelmetlen kérdések felvetésével "mocskolta be" a formalizált és vegytisztán semmilyen hangulatot. Rokon jelenség a szintén angolszász eredetű "keep smiling"-gal, amin már Márai Sándor is kesergett a drámaian pesszimista, tipikus "hard talk" Halotti Beszéd c. versben. Néha én is annyira egyedül érzem magam mint az utolsó magyar és európai polgár Márai: aggódom magamért, aggódom az enyémekért, de a külföldi "barátok" reakciója csak ennyi: "Keep smiling!" És éppen ezért nagy hiányérzet tátong bennem. Azt érzem, hogy az én problémám nem fontos, az én problémámra nincs idő. Megoldási javaslatuk ("csak mosolyogj!") közhelyes, üres és felszínes.
Mindezek ellenére én nagyon nagy híve vagyok a könnyed csevelyeknek, mert sokat segítenek a problémák elfelejtésében, a problémákról való megfeledkezésben. Itt Barcelonaban azonban fojtogat, hogy minden beszélgetés egyszerű "small talk"-ban merül ki, és nagyon szenvedek a klasszikus "hard talk" hiányától. "Hard talk"-ot ugyanis csak olyan jó baráttal enged meg magának az ember, mint amilyen te is vagy, András!
Nem gondolod? Milyen az idő egyébként ott, Münchenben?! :)
