Kedves András!
Nem tudom, hogy tetszik-e neked is az ötletem, de azt tervezem, hogy a továbbiakban itt, nyilt levél formájában fogom neked hétről-hétre összefoglalni azt, hogy mi történik velem, mi jár a fejemben és mik foglalkoztatnak. Itt fogom veled megosztani a gondolataimat közéleti, irodalmi, politikai és minden más olyan témával kapcsolatban, amik úgy érzem, méltóak mások figyelmére is. Már több, mint egy éve élünk külön városban, és ezért nélkülöznöm kell azokat a komoly (néha értelmiségi, néha egész egyszerűen fárasztó) vitáinkat, amelyek mindig segitettek eligazodni a világban és segitettek a kesze-kusza gondolataimat egy ösvénybe terelni, az élményeket feldolgozni. Ezt a hiányt pótlandó kezdek e levelek megirásába remélve azt, hogy higgadtan összefoglalt gondolataim arra birnak téged is, hogy nyilt vitában, nyilt levelezés formájában vedd fel a kesztyűt. A mintát egyébként a Rodostóban megfeneklett zágoni székely levelei adták. Könnyed stilusuk remélem itt is átüt majd.
Hogy tehát összefoglaljam e levelek értelmét, alább felsorolom az indokokat és a célokat, amik irásra és közlésre birtak:
- azok a magas szintű eszmefuttatásaink, amiket Gmail chaten folytatunk, egész egyszerűen nyilvánosságért kiáltanak,
- a Gmail chat korlátai miatt nem tudják majd az évszázadokkal később kutató életrajziróink tézisszerűen összefoglalni gondolatainkat a világról és azon élményeinkről, amelyek alkotásra (téged tervezésre engem irásra) birnak,
- ellentétben a múlt század emberével, aki még a hagyományos postai levelezés miatt sokkal fegyelmezettebben irt (minden leirt szavának súlya volt a papir értéke és az elektronikus szövegszerkesztés lehetetlensége miatt), hajlamosak vagyunk slamposan, fegyelmezetlenül és rendszertelenül megfogalmazni a gondolatainkat, ahogy jönnek,
- gondolataink keretezett, lezárt, kerek és egész összefoglalása sosem történik meg, ami mindig hiányérzetet hagy bennem.
Temérdek okunk van tehát, hogy belekezdjünk ebbe a romantikus hangulatú levelezésbe, és arról még nem is beszéltem, hogy te is külföldön vagy, én is külföldön vagyok, igy olyan sok élmény ér minket, amiket bűn nem leirni és nem közzétenni. Hadd lássa minden jó cimboránk Magyarországon (és egyre többen immár a nagyvilágban), hogy mi történik velünk!
Vágjunk tehát bele, kedves András! Kezdjük el a levelezést!
•••
A múlt hétvégén Ausztriába mentünk. Gondolhatod micsoda öröm, hogy nem is terveztem, de idén mégis csak sikerült elmennem sielni, ráadásul nem is akárhova: a KuK-s fényűző hangulatú Zell am See-be, amit most is, hogy leirok, szinte érzem a bársony simogatását: elképesztő luxuskörülmények vannak a városban és a siterepen, gyönyörű a táj is. A Schmittenhöhe nevű hegyen láttunk egy emléktáblát, ami arról emlékezett meg, hogy a jó öreg Ferenc Jóska őfelsége egy éjszakát a hegyen töltött a hegycsúcs közelében felemelt menedékházban (ma már hütte és wellnesshotel...)
Amúgy szórakoztató népek ezek a sógorok, főleg a hegyi osztrákok. Egyrészt ordit róluk, hogy van egy vidéki magyarosch bohém egyszerűség bennük, ugyanakkor olyan hihetetlen igényesség uralkodik minden vendéglátó helyen, hogy még a vécékefék is haptákban állva, tisztelegve várják a prózaibb körülményekhez szokott magyar ülepeket. Le voltam nyűgözve: az osztrák siparadicsom a legszinvonalasabb az eddig látottak közül!
Az este folyamán - úgy ahogy azt tavaly nyáron Poprádon is megtettük, ha emlékszel - ellátogattunk a környék legismertebb "wellnes palotájába." Csak 3 óránk volt rá, ami a temérdek részleg közül csak egyre, a profi szauna részre volt elegendő. Itt a nudizmus volt az úr, amibe mi, szégyenlős vidéki kezdők csak nehézkesen szoktunk bele... Volt köztünk egy lány is, aki inkább lelépett a nudi szaunák részlegéből, de ő nem akart kitárulkozni a vén osztrák öregurak előtt. Tudod, Poprádon sem volt szabad ruhástul a szaunába belépni (a fürdőruhákból kipárolgó anyagok miatt), de itt, a hegyi osztrákok nemcsak a szaunában, de a közös terekben és medencékben is meztelenkedtek, ahol nemhogy félhomály nem volt, de diszkivilágitásban mérhették össze a népek, hogy kinek mije van. Nincs mit szégyellnem, ezért a kezdeti szégyenlősséget elhagyva már én is önfeledtem rohangáltam a közös részekben, de ez nekem akkor sem természetes és soha nem is lesz az.
Képzeld, drága Andrisom, volt ott a wellness fürdőben egy magyar gazdasági menekült is: László a meztelenkedős rész felügyelője volt, és az egyes szaunákban óránként előadott "műsorok" mestere volt, amikor is egy vödör vizzel bejött, a benne lévő illatositott folyadékkal felöntötte és felhevitette a forró teret, majd vizes törülközőkkel áramoltatta a forró gőzös levegőt. Nem tudom, hogy jól láttam-e, de László lelkét bizony erőteljesen nyomhatta a frusztráltság és a sorsával való elégedetlenség: amikor a "show"-val végzett, nagyon büszke voltam erre az atyafira, mert ötven év feletti kora ellenére nagyon jól birta erővel a törülköző legyezgetést olyan mesterséges "időjárási" körülmények között, amit én ülve is alig birtam ki. Elégedettségemnek egy hangos magyar köszöntéssel akartam hangot adni, de a "Viszontlátásra!" orditó némaság volt a válasza. Biztos a rendkivül tisztelt tanári állását kellett odahagynia, és ezt siratta nap mint nap azzal, hogy a magyar köszöntésre nem reagált. Nem tudhatom...
Erről a nudi wellnessről, meg az egyes szaunákban óránként megejtett felfűtési szertartásokról jutott eszembe, hogy olyan komoly szintre jutott el immár a testkultúra a nyugati civilizációban, hogy lassan templomi ceremóniákhoz hasonló ünnepélyességgel állnak hozzá a "hivők." A testünk egészségének már nagyon komoly, szinvonalas "templomokat" emeltünk, de a lelkünk egészségéről nem nagyon gondoskodunk. És itt nem feltétlenül a lelkek vallásos gondozására gondolok, lehet az éppen világi gondoskodás mondjuk a pszichológia keretén belül, de arra sem nagyon áldozunk. Mit szólsz?
