Tipikus karácsonyi történet
Hősünk az autópályán halad Németország felé. Gábor 35-40 éves lehet, és már évek óta Németországban dolgozik tetőfedőként. Jó munkája van, a saját vállalkozását építi, csak sajnálja, hogy itthon, Nyíregyházán sosem sikerült neki. Nem baj, mert odakint, Münchenben találkozott élete szerelmével, Emesével. Kint élnek, boldogok, 2 gyerekük van.
Most egyedül utazik az M3-ason, meglátogatta a szüleit, de mikor ezen az úton vezet egyedül, mindig eszébe jut az a különös este, amelyen és amit megelőzően annyi csodálatos dolog történt…
Emesével 5 éve találkoztak, de szerelem volt első látásra. Jóllehet mindketten sérülékenyek voltak, nehéz időszakon és sokáig tartó, komoly kapcsolaton voltak túl, már első pillantásra egymásba estek. Ezután egy nagyon szép, izgalmas és szenvedélyes ismerkedési időszak következett, amit egy megdöbbentő hír szakított meg 1 hónap után: Emese elmondta neki, hogy nagyjából 3 hónapos terhes, ő is csak aznap tudta meg. A gyermek apja Emese titokzatos előző párja, akibe elmondása szerint nagyon szerelmes volt, már közös jövőt terveztek, azonban közbeszólt a sors: a gyermek apját elütötte egy autó… Az abortusz lehetősége természetesen szóba sem jöhetett, Emese mindössze azért mondta el mindezt Gábornak, mert úgy tartotta fair-nek, hogy Gábor tudja meg elsőként.
Ezt követően – bár a vívódásról sosem mesélt Emesének – egy nagyon nehéz és hosszú héten át tartó gondolkodás után Gábor meghozta a döntést: nem tudja még hogyan alakul a kapcsolatuk Emesével, de biztos nem a gyermek miatt fognak különválni, és vállalja a gyermeknevelést is, hogy együtt lehessen szerelmével. Pedig haverjai nagyon cukkolták, hogy Emese biztos felcsináltatta magát, és hazudott a terhesség kezdetének idejével kapcsolatban, meg hogy még ha igazat mondott is Emese, most majd nevelheti más gyerekét, addig amíg az asszony megunja és más partnert talált magának. Gábor úgy érezte, hogy Emese angyali természetével ezek a dolgok, a hazugság meg a hűtlenség nem férnek össze, de persze az egy hónapos ismeretség és a helyzet egyedisége miatt megvoltak a kételyei és persze dolgozott benne a férfi büszkeség is…
Aztán egyszer csak, munka közben meglátogatta egy ismeretlen, de nagyon kedves nő, aki elmondása szerint Emese nagyon jó barátnője volt. Azért ment el Gáborhoz, hogy elmesélje, szegény MEsi mennyire maga alatt van a terhesség miatt, de leginkább amiatt, hogy teljesen odáig van Gáborért, és fél, hogy csak a gyermek miatt szakítanak. Gábor egyébként is hajlott már rá, de ez a találkozás végleg meggyőzte, hogy nincs helye a habozásnak: Emesét a gyermekkel együtt is szeretni fogja és ragaszkodik immáron mindkettőjükhöz! Nagyon furcsa volt, hogy később, amikor Emesénél rákérdezett van-e ilyen és ilyen barátnője (mivel sem azelőtt sem azután nem találkozott a nővel), Emese tanácstalanul széttárta karjait: ő bizony ilyen barátnőről nem tud…De ez most nem érdekes, mert minden jól alakult ezután!
Teltek múltak a hónapok, elérkeztek a 9. hónapba. Feszülten várták a baba érkezését, amit az orvosok nagyjából december végére, karácsony környékére jósoltak. Hogy még érdekesebb legyen a történet, Emese németországi biztosítási jogviszonyával baj volt, és úgy nézett ki, hogy Münchenben csak csillagászati összegért látják el a kismamát. Ha már úgy is haza kell menni, akkor elhatározták, hogy az otthoniakkal karácsonyoznak és Magyarországon szülik meg a gyermeket.
Elindultak tehát a hosszú, kb. 10 órás autóútra. A karácsonyra hazaigyekvő vendégmunkások áradata miatt azonban semmi sem úgy alakult, ahogy tervezték: minden létező dugóba belekeveredtek, és végül Nyíregyháza előtt az óriási hóvihar miatt a teljes autópályát lezárták, és Gáboréknak egy mindentől távollévő autópálya-pihenőben kellett vesztegelnie. Nagyon átkozták a hosszúra nyúlt útjukat, pedig szerencsésnek mondhatták magukat: az autópályán utazó sokszáz autósnak a nyílt pályán kellett éjszakáznia.
***
(Gábor most haladt el az akkori menedékük, az M3-as kálmánházi pihenője mellett, most még erősebben törtek elő benne az emlékek!)
***
A fiatal párnak nem volt elég mindez, Emese ugyanis elkezdett vajúdni, és az időjárás miatt se mentőautó se helikopter nem siethetett a segítségükre. Utolsó mentsvárként ott voltak azonban a benzinkútnál veszteglő kamionsofőrök: ezek a nagydarab, mogorva emberek, akik életük nagyobbik felét magányosan gályázzák végig, és általában semmit nem tesznek azonkívül, hogy vezetnek és éjszakai magányukban egyedül tévéznek és rádióznak, nagyon örültek, hogy végre egy csecsemő világrahozatalában segédkezhetnek a felszereléseikkel és a gépeikkel. A kamionosok összegyűjtötték a pokrócaikat és a legtágasabb kamionban pillanatok alatt fűtött szülőszobát rendeztek be. De nemcsak ez,hanem az is csodaszámba ment, hogy abban a pihenőben akadt el három orvos is: 3 libanoni orvosprofesszor, akik egy debreceni konferenciára tartottak. Mivel az ő családjaik nem ünneplik a karácsonyt, arra gondoltak, hogy a januári konferencia előtt megnézik maguknak az országot. Micsoda szerencse!
Odakint tombol a legszörnyűbb téli ítéletidő, a hóviharral egybekötött orkánerejű szél elvágta őket a szeretteiktől, a civilizációtól, mégis, olyan hamisítatlan karácsonyi hangulatot teremtett vadidegen emberek önzetlen együttműködése és a komplikációk nélküli szülés, hogy Gábor szeme sarkában mindig megjelenik egy könnycsepp, amikor erre az éjszakára visszaemlékezik. Mert ezen az estén a csillagok szerencsés együttállásának vagy a sorsnak köszönhetően csoda történt, ami visszaadta a cinizmusra hajló Gábor reményét az emberiségben. Azon az éjszakán – gondolta Gábor – egyszeri és megismételhetetlen dolog történt, és mintha csak vérszerinti szülője lenne, a saját gyermekeként nevelt kisfiúnak, büszke apaként vonja le a következtetést: az ő fia nagy dolgokat fog elérni.
És mindeközben arra gondol, hogy az ő történetük olyan egyedi, hogy biztos nem történt meg, és soha nem is fog megtörténni senki mással. Apai büszkesége miatt nem is sejti, hogy már réges-régen megírták az övékhez kísértetiesen hasonlító karácsonyi történetet…
***
